Vidéki kétszobás lakás teljes felújítása

A fiatal lány lakása borzasztó állapotban volt a vásárlásakor, így viszont mindent az ő igényeire tudtunk szabni. Cseréltük az összes burkolatot, nyílászárót, a régi vezetékeket is, a kamrát pedig egybenyitottuk a fürdővel, hogy az tágasabb legyen. Mivel a konyha mérete nem engedte volna a négyszemélyes étkezőasztalt, így ez a funkció a nappaliba tevődött át. Szintén a nappaliban kellett elhelyezni egy kis íróasztalt és egy futópadot - utóbbit szeparáltan -, valamint természetesen a vendégfogadás helyszínét. A hálószoba területe nagyobb a megszokottnál, így a körüljárható franciaágy mellett két ruhásszekrény is itt kapott helyet. A lakás különlegessége a fürdőkád melletti pengefal, ahol az üvegek mögött belülről tusfürdők sorakoznak, illetve a minden helyiségben fellelhető tapétacsíkozás, ami különböző tapétákból van összerakva. Egyedileg terveztem ide az előszobafalat, a fürdőszobaszekrényt és a hálószoba lebegő lila faliszekrényeit.

    Ilyen volt:


  • Hálószoba és nappali

  • Étkező és konyha

  • Konyha

  • Fürdőszoba

  • Dolgozószoba

  • Előszoba

  • Ilyen lett:


  • Nappali

  • Nappali

  • Étkező

  • Nappali

  • Étkező

  • Étkező

  • Konyha

  • Konyha

  • Konyha

  • Konyha

  • Konyha

  • Fürdőszoba

  • Fürdőszoba

  • Fürdőszoba

  • Fürdőszoba

  • Hálószoba

  • Hálószoba

  • Hálószoba

  • Hálószoba

  • Hálószoba

  • Hálószoba

  • Előszoba

  • Előszoba

  • Előszoba